Az egyik legfontosabb, hogy ne sürgesd magad. És ne hagyd, hogy mások sürgessenek. 

Jövő héten lesz a lomi?

Most jön haza Kati, és segítene kipakolni? 

SOS érdekelné a szomszédodat ház és azonnal kp-ben fizetve megvenné? 

Ha csak egy csöppnyi kétséged van, hogy ez jó neked, akkor mondj nemet. Mondd meg, hogy túlságosan fáj. És ne lepődj meg magadon, ha tényleg úgy érzed, hogy túlságosan fáj. Ha fogalmad sincs, hogy hogyan kezdj hozzá. Ha minden túl kusza és időd sincs most ezzel foglalkozni. Akár jó hír, akár rossz, de az elhúnyt szüleid, nagyszüleid ajtaját becsukhatod. Akár évekre is. Azt a munkát, amit a hagyaték feldolgozása jelent, senki nem vállalhatja át Tőled. Fizikai értelemben igen, de lelkileg nem. Lesz jövőre is lomi, majd egy másik kedves rokon is éppen arra fog járni, és készpénzes vevők is szoktak akadni. Azt a gyászmunkát, ami Rád vár, neked és magadban kell elvégezni. 

Emlékszem, még élt Anyám, amikor elhúnyt anyósom személyes holmiijait kellett összenéznünk férjem szintén megörökölt lakásában. Nem dobtunk ki semmit, csak át kellett pakolni az egyik szobából a másikba iratokat, kézitáskákat, varródobozt, ilyesmit. Már nagyon útban volt az a szekrény, amiben ezek a tárgyak voltak és férjem csak hosszas nyaggatás, egy hónapnyi nógatás után volt hajlandó erre a kb. 20 perces tevékenységre (az egyik szekrényből áttenni kb. 3 polcnyi apróságot egy másik szobában álló szekrénybe). Rendkívül lassan haladtunk. Minden képeslapot felolvasott, minden férccérna spulnit egyenként vett ki a szekrényből. És mindenhez volt egy története. A rakodás közben a sok-sok apróság között észrevett egy nagyobb szaloncukros papírdobozt és kinyitotta. Még mondtam is neki, ezt akkor kidobhatjuk, végre valami, amiről semmi nem jut eszébe. Nem így lett. Ez volt "az" a doboz, amiben Édesanyja a nevezetes csigabiga linzert tárolta. Gyűrött volt, zsíros, elkoszlott, réges-régi papírdoboz.  Az én nagydarab, morózus, mindenkivel goromba férjem elsírta magát, amikor kihajtogatta a belegyűrt zsírpapírt, és egyenként szedegette ki az apró, a résekbe és hajtásokba talán 5? éve  behullott süteménymorzsákat. Szinte áhitattal, lehúnyt szemmel ette meg, a dobozt szinte a fejére húzta, hogy jobban érezze azt a halvány, nagyon halvány és távoli süteményillatot.

A szekrényajtót visszacsuktuk. 

Még jó egy évig nem volt rá erő, hogy kinyissuk és folytassuk at átpakolást. 

Ez az emlék sokat segített nekem akkor, amikor meghalt az Anyám. Ahhoz merítettem belőle erőt, hogy elfogadjam saját gyengeségemet és érzéseimet. A tárgyak ugyanis emlékeket hordoznak. Ha túl gyorsan kidobod mindet, nem adsz időt és lehetőséget magadnak, hogy átéld az utolsó, síron túli üzenetüket egy örökre elveszített múltból. 

 Photo by Clem Onojeghuo on Unsplash